A Vincellér Ház egy ízig vérig kisvendéglő hardcore magyaros étlappal.

Ide belépve hátra kell hagyni mindenféle nagyzolást, flancolást ez a hétköznapi emberek kuckója. A berendezés kicsit hajaz a vadászatos feelingre. Na de hagyjuk a dizájnt ez egy hétköznapi hely, a kaja a lényeg!

Ha csütörtök akkor halászlé a Vincellérben. Ez amolyan jolly joker lehetőség minden héten.

A halászlé tartalmas, sűrű, ízletes, vastagon benne van minden ami kell, a pontyszeletek szépen kifilézve, talán ha öt kis szálkát találtam benne, bátran lehetett kanalazni. Akkora adag, hogy mást nem is kívánsz ebédre, szerencsére nem az a híg bajai féle amikor tésztával tökön rúgják az egészet, a szegedi vonalat követi. Nekem nagyon ízlik, de karácsonykor senkinek nem ajánlom (én sajnos berendeltem a családnak 2 éve), ilyenkor a rengeteg előrendelés miatt ipari méretekben "gyártják" és esik is a minőségi színvonal hatalmasat, kritikán aluli moslék lesz belőle, sajnálom, hogy akkor nem vittem vissza nekik, hátha tanulnak a hibából...

Legutóbb csülök napokat tartottak és az akciós étlapot böngészve legszívesebben végigettem volna az egészet pl.: vargányás csülökpörkölt vagy csülkös-káposztás bableves.

Nem bírtam magammal és az egyik legdurvábbat választottam (a csülök rusztikusan az igazi), sült csülköt kértem héjas burgonyával és szalonnás káposztával! Amolyan úri hangulatban egyedül ültem a vendéglőben. Már kóstolás előtt szerelmes lettem a látványba, úgy döntöttem egy szárazabb darabbal kezdem a végén a zsírosabbja könnyebben lecsúszik majd. Ha-ha-ha, de hülye gondolat! Az első falattal berobbant az ízbomba a számban "Booom Baby!", egyszerűen QRVA JÓ! Ropogós bőre alatt ujjnyi zsírréteg és a hús omlósra sülve, a fűszerezés is eltalálva, a szalonnás párolt káposzta szexi módon simult a férfias darab húsokhoz. Kár a dolgot ragozni, két darab hús után elfogyott szusz belőlem, nagyon hiányzott egy korsó sör, hogy lazítson egy kicsit a gyomromon, de mivel kocsival voltam maradt a szóda. Megszólalt egy belső hang "Vad vagyok, férfi vagyok!" ezt itt meg kell enni, csak a gyengék csomagoltatnak!  Még három falatot sikerült betuszkolni, aztán beláttam, hogy sokkal szebb marad a csülök élménye, ha nem erőszakolom magamba az egészet. Végül hátradőltem és addig dicsértem a kaját a pincérnek míg le nem tegeződtünk.

Hagyományosan magyaros és "egészségtelenül" finom ételekkel várnak mindenkit, a szemérmeskedő gasztronómiát otthon kell hagyni!

Azt mondják, ha turistaként egy jó helyet keresel, keresd azt ahova a helyiek járnak!

Ilyen a soproniak által hétvégente teletömött Katlan "borozó" is, ahova főleg a nyílt lángon sült húsok vonzzák az éhezőket. Meg kell valljam, hogy amennyire jó a kaja annyira méltatlan az éttermi környezet, nagyon lelakott és a wc kritikán aluli, amolyan rockkocsma hangulatú!

Na de a kaja! Ha egy jó steaket ennétek akkor vagy a Papa Joe vagy a Katlan és punktum! Megvallom őszintén, hogy a baráti körrel is visszajárunk ide, mert az elvárásokhoz képest itt ér minket a legkevesebb csalódás kajaügyileg.

Legutóbb egy mézes-barbecue oldalas és egy bélszín steak bánta az ottlétünket.

A steak tetején izzadó fűszervaj íze minden falat húsba beleolvadt szeletelés közben, a hozzá felszolgált grillezett zöldségek pedig rusztikus hangulatot varázsoltak a tányér köré.

Az oldalas már a látványával is hódított amikor a vendéglő közepén található "látványtűzhelyre" úriasan felhelyezték, kiszorítva onnan a többi sütnivalót! Ez a szép darab husi egy vastag saláta ágyon fetrengett tálaláskor, tökéletes párosítás volt, akárcsak a szóda és a bor szerelme a fröccs! Mint kiderült, méretétől függetlenül simán el lehetett vele bánni, hiszen a fele csont. A mézes-barbecue fűszerezés annyira jól sikerült, hogy lázas ujjszopogatás zárta az étkezést, begyűjtve az utolsó ízemlékeket is!

Sajnos itt megállt az idő, látható hogy semmiféle plusz pénzt nem szántak az étterem(borozó) komfortjának, stílusának modernizálására, pont úgy nézhet ki, mint amikor megnyitott. Egyébként egy lakónegyedi családi ház pincéjében található, már ha odatalálsz! A helyieket ez nem igazán zavarja, mivel ők csak jót akarnak enni, de valljuk be nem egy túristabarát helyszín. 

Az Ottimoval kapcsolatban felemás érzéseim vannak vagy inkább 2/3-1/3 arányú...

Rögtön az elején leszögezném, hogy én itt mindig fázom (télen-nyáron), valószínűleg az ételszagot próbálják kiszellőztetni az állandó huzattal, de jelezném, hogy nem ez a megoldás ettől csak diszkomfort érzése lesz a vendégeknek. A konyhát kellene jobban szeparálni!

A burgereik szerintem a város legjobbjai közt vannak, a húspogácsát frissen sütik valódi marhából, nincs agyon fűszerezve már az illatából érzed, hogy ez marha (jó) lesz! Viszont előfordul, hogy túlsütik, itt is igaz a mondás "Nem mindegy ki van a konyhán"! A steak burgonya már a fagyóból jön, kissé fojtós, száraz kívánja a mártogatóst, fokhagymás-joghurtos szószt adnak hozzá, a kettő együtt már jól csúszik. Tillárom! Haj!

A quesadilla, a fajitas meg a többiek amiket frissen sütnek vaslapon mind rendben vannak, nem spórolnak ki semmit inkább jelzik ha valami alapanyag hiányzik, hogy válasszak mást az étlapról. Korrekt!!!

Legutóbb egy friss saláta mixet is kértem grillezett zöldségekkel, bónuszként még vastagon beterítették sajttal is. A friss salátán joghurtos öntet volt, de a grillezett zöldségek ízei vitték a hátukon az egészet. Már az első falatnál éreztem, hogy ma több leszek egy kérődző tehénnél, mert ez a sali nem unalmas! Íme a bizonyíték, hogy a vegák is tudnak jókat enni!

Van chilisbab is... egyszer ettem, de nagyon csípős volt (már marta a torkom) és nagyon paradicsomos vagy inkább ketchupos. Szörnyű volt!

Édességben sem erősek, belga waffelt kínálnak, de ezt nem frissen sütik, hanem valami tartósított, előrecsomagolt verziót melegítenek fel. Ajjaj! Az eredmény egy ázott mosogatószivacs amin már a csokiöntet és a tejszínhab sem segít. Szerintem a gofri (mert ez az) csak frissen és ropogósan az igazi!

Szóval, amit frissen csinálnak az okés, a többit én lehúznám az étlapról. Ezért ez a felemás feeling!

Belépve a Puskás Étterem Söröző Pub (ez mind egyben) ajtaján hatalmába kerít a bungi hangulat. Tudjátok amikor gyerekkorotokban takarókból fotelekből és párnákból bungit építettetek, ahova bebújva jókat kajáltatok és egy egész fantáziavilágot építettetek fel. Szóval ez egy ilyen árnyas, elbújós hely, mintha egy besötétített lakásban lennénk.

Ottjártamkor óvatos teltház és burgenlandi sörfesztivál hangulat uralkodott a szépszámú osztrák nyugdíjasnak köszönhetően, jó kedélyű morajlás töltötte be a teret, szinte kedvem támadt németül rendelni. :)

Fahéjas almaleves és sült oldalas tört burgonyával volt a menü kínálat, jól hangzott... a sült oldalas becsábított. Az asztalon nincs terítő és alátét papírt sem hoznak mint régen... mégiscsak egy Pubban vagyunk, legyen egy kis fapados feeling!

Megkapom a levest, elsőre gusztusos látvány, hogy tejszínhabbal díszítették a tetejét, türelmetlenül bele is kanalazok érezni akarom az olvadó tejszínhab és a fahéjas alma aktusát és akkor beütött az incidens, a leves irtó forró volt. A fahéjat talán az illatán lehetett érezni, de az ízében biztos nem, a tejszínhab szigetem rohamtempóban olvadt, igyekeztem volna de folyton fújni kellett és ott fújás közben szembesültem a leves legnagyobb hibájával (incidens 2), miszerint forrón próbálták besűríteni tejszínnel, de az rögtön összeugrott, túrósan zavaros állagot kölcsönözve a levesnek. Valószínűleg a tejszínhabbal próbálták betakarni ezt a csöppnyi, gusztustalan hibát. Jó tanács: A levest nem jó tűzforrón feltálalni, attól nem lesz jobb íze!

Óvatos bizalommal vártam a sült oldalast, már ránézésre is finom volt (így kezdtük a levest is), belekóstolva szaftos és ízletes volt a hús pont jól átsütve, nem túlsütve. A hagymás törtburgonyához is megfelelő alapanyagot választottak, ennél a fogásnál minden passzolt, mint a kiskifli-nagykifli!

Na és akkor jöjjön a 3. incidens...

Miközben az oldalason élvezkedtem az osztrák nyugdíjasklub jelezte, hogy fizetne. Kb. ekkor tűnt fel, hogy az egész étteremben két felszolgáló van összesen, abból is az egyik a tulaj lehet, csak nála lehetett fizetni és egy kukkot sem beszélt németül. Ez a tulaj nem soproni, olyan nincs hogy egy soproni vendéglátós nem beszéli a németet...  Miután a társaság fizetett (forintban), vadul rábuktak a blokkokra és számoltak, szoroztak. Az egyik vendég jelezte, hogy ő túl sokat fizetett, véletlenül 2db kétezrest adott egy helyett, a tulaj rövid évődés után "No probléma!" felkiáltással visszaadott egy kétezrest a vendégnek. Az egész olyan sunnyogós volt, én valahogy mindig észreveszem ha több pénzt kapok, mint amennyi járna...

A végére még annyit, hogy az ebéd után 20 perccel csikart egy jóízűt a gyomrom jelezvén, hogy az emésztésre szánt idő rövidülni fog. 30 percnyi évődés után befogadta a szervezetem az ebédet és hagyományos feldolgozásra ítélte. Ez csak annyit jelent, hogy az étel frissessége és higiéniája kérdéseket vethet fel!

Na jó, most már meg kell osszam veletek az ebéd élményeimet...

A Pannónia Hotel Széchenyi Éttermében minden nap egy ízutazás vár rám, nem csak attól különleges a menü, hogy olyat ehetek amit máshol még nem kóstoltam hanem, hogy minden étel tökéletesen olyan amilyennek szeretném! Itt egy kreatív szakács tudása és a legjobb alapanyagok találkoznak! Az eredmény pedig a lelkesen falatozó vendégek elégedett mosolya! ...és az egész 1300.-Ft!

Az előétel mindig egy meglepi ízkombináció amolyan gasztro előjáték, a héten volt:

- uborka tonhalkrémmel

- tonhalas mozarellagolyók olivával és paradicsommal

- zöldségfasírt

- brokkolis zöldségkrém+egy szelet croissant

Általában egy-két falat az egész, de tök jól beindítja a kedvet az evéshez, nagyon jó ötlet, hogy alapból jár a menühöz.

A képen látható menü zelleres burgonyakrémleves, baconos harcsafilé zöldséges rizzsel és darapuding málna öntettel.

A krémlevest remekül kísérte a chipsszerűen ropogós lepény, a harcsa és a bacon haverok, a tojásos-tejszínes rántottaszerű kísérő meglepően passzolt hozzá(nekem a sült tejre hasonlított), a rizsköretről annyit, hogy nem igazán vagyok rizsevő, de ezt úgy is megettem, hogy már elfogyott a husi! Íze volt a rizsnek! Végre! A darapuding egy tejszínesen krémes álom volt, álom amiből nem akarsz felébredni! Alig vártam a másnapot...

A választott menü petrezselymes karalábé leves, burgonyafőzelék sertéspörkölttel és almás trifle volt.

Az előétel megint halas volt...  de nekem ízlett. Kíváncsi voltam mert egy klasszikus menzás párost érdekes desszerttel zártunk.

A karalábé leves...  nem rajongok érte de ebben nem volt egy falat fás karalábé sem, nem volt szétfőzve, nem volt kemény, könnyű ízletes zöldségleves volt. A menü krumplifőzelék és sertéspörkölt kombóval folytatódott. Én nem gondoltam, hogy lehet főzeléket rajongva enni, ez nem volt agyonsűrítve lisztel vagy keményítővel, igazából még kenyeret sem kívánt maga mellé. Mindenre igaz, hogy nincs túlsózva semmi, baráti módon hagyja érvényesülni az ízeket a séf!
...és akkor jöjjön a királynő, a desszert: Almás trifle
Ez egy pohárkrém aminek a közepébe almáspitét rejtettek. A vanília krém állaga valahol a sodó és a puding közt volt, nem túlcukrozva inkább harmónikusan édes elegyben. Belekanalazva, belekóstolva lelassúl a világ és csak az ízek olvadnak a szájban. Tökéletes finomság a menü végére, még egy és még egy kanállal akarsz és csak a pohár alja állít meg!

Nächste tage. A kiszemelt menü: Sütőtök krémleves, cheddar sajttal töltött borda héjában sült burgonyával és piskótatekercs borhabbal.

A zöldségfasírt harmonikusan ízletes volt, befaltam! A krémleves inkább szósz volt, túl sűrű de nem fojtós, kellemesen édeskés. A főétel furcsasága, hogy mélytányérban kaptam, kompenzálta, hogy a husi zamatos volt és a cheddar sajtos töltelék egyszerűen király! Na de már megint a köret! Egy nagyobb krumpli felnégyelve és minden oldala szépen lepirítva, már magában is nagyon finom íze volt, szerintem kevesen hagyták ott a tányéron. Nem tudom a fajtáját, de ilyet akarok otthonra is! A végén egy "egyszerű piskótatekercs", külön kóstoltam a tekercset és a habot, azután gyorsan egyben is! A piskótatekercs nem olyan volt mint az anyukámé, hanem olyan mint a nagymamámé!!! Ezt jobban nem tudom fokozni, de az a huncut borhab még ezt is egy szinttel feljebb emelte.

Számomra a hét utolsó menüje a palócleves, gombás marharagu burgonyakrokettel és narancsos joghurtkrém volt.

 Ide már csapatostul mentünk, nem bírták hallgatni ahogy mesélek a fogásokról. "Nincs is ennyi íz az életben..." Gyertek el megkóstolni(mondtam én) akkor érzitek igazán, hogy mi az jóízűen enni! Az előételből rögtön kértünk volna még egy kört, egy szelet croissant brokkolis krémmel... tök jó, két falat az egész de volt aki négyet csinált belőle. A palócleves gyermekkorunk ízvilágát hozta vissza, elégedett mosolyok mindenhol... A marharagu mindenkinek ízlett, csak nekem nem, rágós volt és mócsingos, de ahogy elnéztem csak az enyém sikerült ilyenre, a többiek legszívesebben kinyalták volna a tányért!  A desszert a hét legkisebb finomsága volt, krémesen elegánsan zárta a menüsort, mint amikor valaki őszintén mondja "Egészségedre az ebédet!".

A Széchenyi Éttermet látható módon szinte sehol sem hirdetik, csak egy sovány Facebook oldal támogatja, mindenki Pannóniaként emlegeti, pedig harmadik névnek még a "Royal Bistro-t" is ráakasztották. Marketingből egyes,"jövő órán javíthat"! Hogy lehet három neve egy étteremnek? További észrevétel, hogy a patinás hangulatú környezetben a kiváló ételt kritikán aluli evőeszközökkel kell elfogyasztani, ütött-kopott, girbe-gurba, sérült és szedett-vedet a készlet. Ha a blogomat olvassák esetleg az érintettek, kérem a negatív észrevételeimet fogják fel építő kritikaként. Ez a mennyei étel megérdemelné, hogy ezt a pár apróságot korrigálják!

Őszintén szólva leesett az állam, hogy hétköznapi menüből ilyen fantasztikus ízeket hoznak ki. Kevés helyen fordítanak erre energiát, inkább csak "Tessék, egyél valamit egy ezresért!", de le ne nézz a tányérra!

Mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy kóstolja meg az étterem fogásait, ezen a konyhán szívet, lelket és tudást tesznek az ételbe!